A Kinyilatkoztatástól napjainkig - 2014. július - 2015. november

Kedves Váltók!

 

Ahogy megígértem, még ezt a történetet befejezem.

 

Szóval ama KINYILATKOZTATÁS körüli időkben elkezdtem minden szinten tisztulni, és a legérdekesebb párhuzam, ami belépett az életembe az, hogy ahogy tisztultam, úgy kezdtek engem megkeresni olyan ajánlatokkal, hogy takarítsak másoknál. Nos, munkanélküliként örömmel vállaltam ezt a feladatot is, habár korábban társadalmilag rangosnak mondott helyeken titkárnőként dolgoztam, de ezt a külvilági foglalkozást a tudatosodás elején önszántamból feladtam, mint ahogy azóta szinte minden "direkt" törekvést. Akkoriban úgy éreztem, kiégett belőlem minden megfelelni akarás, és ennek folytán nem tudtam eleget tenni még a mindennapi munkába járásnak sem (voltak egyéb okai is, de ezek már nagyon szubjektív élmények, és nem is tartoznak szorosan a tárgyhoz, így ezek megírását nem tartom fontosnak).

 

Szóval egy ideig takarításból tartottam fenn magam, és igaz, nagyon szerényen kerestem, de mivel a Feltétel Nélküli Szeretet ama megtapasztalása után az igényeim egy aszkéta szintjére csökkentek, így ennyi pénzből is fényesen elvoltam.

 

Láttátok a Jupiter ébredése című filmet? Hát valahogy én is így éltem meg…abban a hősnő egy bevándorló, aki szobalányként dolgozik, és mitagadás, jócskán elégedetlen az életével. Egyszer – azt hiszem egy álom során – tudomására jut, hogy ő az Univerzuma Királynője, és a jövőt ő alakítja. Mondanom sem kell, miután felébred álmából, ezzel a királynői tudattal boldogan pucolta tovább mások WC-jét, hiszen tudja, ez az útjának szerves része, illetve a királynő mindent megtesz a családja, univerzuma boldogulásáért…akár még WC-t is pucol, ha kell…(OFF: ki állítja fel a rangsort az egyes foglalkozások között…?)...szóval a filmet nézzétek meg, tele van csodás szimbólumokkal...

 

Nos, tehát így éreztem én is. Egy idő után azonban – jó néhány hónap után azt hiszem – az én életem is elkezdett megváltozni, sokasodtak a saját életem elmaradásai, és nem tudtam tovább ellátni a takarítási feladatokat. Minden esetre ma is büszkén vállalom, ez a fejlődésemnek jelentőségteli és szerves részévé vált (amint kint, úgy bent).

 

Ekkor már nem meditáltam, nem jógáztam, mert megtapasztaltam, (ahogy Hawkinsnál olvashatjuk is), ha továbbra is folytatom ezeket a tevékenységeket olyan tudati magasságokba török, ahonnan vagy nincs visszaút, vagy ha valami oknál fogva mégis visszatérek, nem tudok a normál életemben hathatósan részt venni.Le kellett jönni újra a földre. Egy idő után úgyis egyre könnyebben emlékeztettem magam mindennapi tevékenységeim közepette is az akkoriban megtapasztalt csodás érzésekre, s azt vettem észre, hogy lassan bármilyen tevékenység közben tudom érezni a Jelenlétet, nem szükséges hozzá „pózokba vágnom magam”, vagy bármit vagy akármit csinálni. 

 

A jóga korábbi sűrű emlegetéséhez annyit fűznék hozzá, hogy: még csak véletlenül se jóga fun club-ot szeretnék itt alapítani, és ha valaki távol érzi magától ezt a módszert, az Isten szerelmére ne csinálja…én csak azért ajánlottam, mert ez gyógyított ki abból a szégyenérzetből, amit a jógával kapcsolatosan évtizedekig hordtam magamban. Remélem átment az az információ is, hogy nem csupán a jóga gyógyított meg, hanem az, ahogy fel mertem vállalni azt a sérült gyereket, akit leszégyenítettek. Ahogy átléptem a komfortzónámat ezzel kapcsolatosan és kezdtem magam egyre jobban érezni, feltétel nélküli szeretetben részesíteni eme sérült részemet, felvállaltam a sötétnek gondolt oldalamat, és mi lett? Mi lett volna: szembefordultam a farkassal és kiderült, hogy egy kiskutya :D  

Ezután egyre könnyebb volt nem azonosítani magam se jógával, se elmaradt hivatással, se gyermekkori traumával… ma már tulajdonképpen egyik sincs, csak a tapasztalás, valamint a választás, hogy ahogy gyermekkoromban azt hittem, nincs választásom, ma már tudom: VAN…

 

 

Tehát ráébredvén, hogy ez is egy mankó volt, - mely feloldotta a tudati és egyéb elakadásokat, és segített "megállni a lábamon", majd mikor már stabilan megtartottam a hétköznapokban is a meditatív tudatállapotot, - a mankót köszönettel és hálával eldobtam. 

 

Ettől függetlenül, mivel a tudatosodás szerves része a testtudat helyre állítása, végzek testmozgást, de ennek egy jóval könyörületesebb változatát, úgynevezett energiagyakorlatokat.

 

A többi időben „csak úgy vagyok”. Luxus? Miért, gondolod, hogy másra születtünk?

 

Meditálni konkrétan nem meditálok, ha arra a keresztbe-tett lábú pózra gondoltok (habár annak is megvan az értelme, olvassatok utána!)..csak nagyon ritkán…inkább ha úgy tetszik meditatíve élek: végzek egyfajta, már fentebb is említett energiagyakorlatokat, és van imám is, egy ének, de van, hogy zenét hallgatok, volt, hogy zenéltem, olvasok, fotózóm, természetet járok, bringázok, ellipszis-trénerezek, jókat beszélgetek, szerelmeskedek, rajzolok, varrok, főzök (!nagyon fontos), kertészkedek, foglalkozom a rám talált állatokkal, ha éhes vagyok eszem, ha álmos vagyok alszom. Sírok, nevetek, múltba ugrálok, jövőt építek. Néha félek, de többnyire szeretek. És van, hogy dühös vagyok, és még mindig sok mindent nem értek, de az idő oroszlán részében már a Jelenlét a  meghatározó.

 

Úgy hallottam, a legnagyobb bölcsesség a lazítás. 

Ne a tökéleteset kergesd, a teljeset ismerd fel. A feladat ennyi, egy felismerés, egy visszaemlékezés.

 

Így egyesítek mindent egy  meditatív pontba, és így lett tulajdonképpen az egész életem egyetlen IMA.

 

Szóval VÁLTS! – Kinyilatkoztatás ide vagy oda - formák, elvárások helyett érezd, tudd, mi a jó neked. Mert Ő is azt akarja (ha érted :) 

Minden meditáció, amit örömmel végzünk – olvastam egyszer Deva Premalnál (nagyszerű ZEN-e, ÜZEN-e, hallgassatok egyszer bele).

 

S ha életünket átszövi az apró dolgokban meglelt öröm, egész életünk egy meditációvá növi ki magát.

 

Történnek az emberrel furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok. Mint nő eleve könnyebben esem az érzelmeim fogságába, ellentételezésként ott van az a hihetetlen hatodik érzék, melyet a férfiak annyira csodálnak…csak fel kell ismerni, jó és rossz, önmagában egyik sem létezik. Csak szintézis van, a kettő együtt szül egy harmadik, hatványozott minőséget…

 

Az együtt fejlődés is – ami egy újabb stresszforrás a mai világban – vajon mi lehet: valójában vannak még pár-családi-baráti-munkahelyi kapcsolatok, vagy ebben is csak az ITT ÉS MOST létezik?…úgy érzem, csak abban bíztathatjuk egymást, hogy bátran éljük ki azt a kielégítetlen belső gyermeket. Lehet, hogy az együtt fejlődés tulajdonképpen annyi, hogy nem korlátozzuk sem a másikat, sem magunkat abban, hogy az örömre visszaemlékezzen, és bátran játsszon. (pl: paradox módon az anyagiak teljes elengedése hozta meg az anyagi gyarapodást nálam…).

 

Valójában egyáltalán mi az ami tényleg VAN?

A MOST (és ez Isten, csak már elcsépelt kaporszakállú büntető férfialakká silányították)…ez egy energiatényező, egy nullpont minden pillanatban…és az abban való hozzáállásod magadhoz és másokhoz, hogy épp akkor te mit adsz magadnak és másoknak…ennyi amit meg tudsz határozni. A többi kegyelem. 

 

Nos, úgy érzem, az elmúlt posztokban is és ebben is, odaadtam a mindent...ami pont semmi, ha nem csinálod.

368472 darab VÁLTÓT soroltam fel, mitől is lehet örömmel élni az életet, és hajaj, mennyi minden van még! Mindenki világa egy szubjektív, gazdag kis Univerzum, egy Tárház.

VÁLTS. MERD HASZNÁLNI. CSAK BÁTRAN.

 

Nnna, most már jöhet HAWKINS, meg az ő nagyszerű műve. Nézzük, mit tartogat ez a drága ember, és ez a híres könyv számomra: Erő kontra erő: JÖVÖK :) (illatoltatok már új könyvet? parfümbe kéne ültetni, vennék! :D 

Szeretettel: Andi