Erő kontra erő - 10-11. oldal - emlékezzetek, ti is átélhettétek

Kedves VÁLTÓK!

 

Habár a párizsi eseményekről való tudósítást követve alig tudok elvonatkoztatni, azért megpróbálom beváltani a tegnapi ígéretemet, hiszen tudatosságunk próbája éppen az, ha feszült helyzetekben is meg tudjuk tartani a belső középpontot.

A továbbiakban idézek Hawkins könyvéből, és mellé állítom életem eseményeit. Kérlek, tekintsetek rá tág tudattal, és próbáljatok saját életetekből is hasonlóakat keresni.

Ugyanis Hawkins is tulajdonképp semmit nem tett, hogy a JELENLÉT állapotába kerüljön. Nem kell hozzá meditálni, jógázni…semmit nem kell tenni, sőt…A SEMMIT kell éppen tenni…ez nehéznek tűnik a hétköznapi elme számára, de egy kis gyakorlással szert lehet tenni arra a képességre, hogy könnyen menjen, majd teljesen természetessé váljon.

Igaz, annyi mégis csak történt vele is, hogy a hidegben hazavezető úton iszonyúan szenvedett, majd mikor beásta magát a hóba, enyhült a szenvedése és akkor érezte azt a semmihez sem hasonlítható szeretetet. Tehát annyi mégis történt, hogy szenvedett. Később már nem kellett szenvedés se, kereste, kutatta az érzést, és meg is találta…tehát idézek (10-11. oldalak):

 

„Életemben minden szinkronicitásban történt, tökéletes összhangban alakult, s a csodálatos ámulat mindennapossá vált. a világ talán csodának nevezte volna a jelenségeket, amelyeknek forrása a JELENLÉT volt, nem pedig személyes énem.”

Ezt manapság már én is, mások is egyre erősebben tapasztalhatjuk. Nem egy ismerősöm jelzi vissza, hogy ha valami egészségügyi gondja van, s beszél róla mondjuk egy barátjának, annak a barátjának rendre ugyanaz a gondja van éppen. Vagy akár pénzügyek. Tehát nem véletlen, akikkel a sors összehoz minket, egymás tükrei vagyunk, s segítünk egymásnak tudatosítani, hol tartunk, vagy mi a gondunk pontosan.

De más is történik. Pl. éppen azt a könyvet küldi el neked a barátod, amit már egy ideje kinéztél, ő olvasta, és rád gondolt, hogy ez éppen jó lesz neked is.

Vagy szeretnél egy szőnyeget, ami 20E Ft, és megtalálod egy Second Hand oldalon a töredékéért teljesen újonnan.

Velem pl. megtörtént, hogy egy írótól egy időben az édesanyámtól elhoztam egy könyvet, majd a párom is hozott tőle egy másikat, mert találta az édesanyjáéknál a pincében. És egy harmadik – tízezres értékű – könyvét megkaptam a régiség vásáron 800 Ft-ért, de nem azért indultam!- s ebből a könyvből pótolhatatlan dolgokat tudtam vagy tanultam meg!

Vagy gondolok egy kutyusra, hogy milyen jó lenne a háznál, és bedobnak egyet…meg találunk egyet éppen egy kamion kereke alól mentjük ki…vagy megszületik egy gondolat, hogy de jó lenne egy cica – TV HELYETT - és épp becsöngetnek a szomszéd srácok, hogy fogadjuk már be, mert a játszótéren kóborolt…

Ugyanígy szinkronicitás ha valaki ír neked, vagy felhív, éppen amikor rá gondoltál.

Vagy épp jól jönne pár ruha, mert már le vagy gatyásodva, és egy rokon vagy barát selejtezés után épp rád gondolt a cuccaival.

Tulajdonképp alig kell pénz, mert minden amit kigondolsz összejön ingyen.

Nekem ez például nagyon megy, de biztos vannak mások, akiknek meg más. Egyébként pont ezzel az „ingyennel” alakult ki bennem egy olyan bőségtudat, hogy minden a rendelkezésemre áll…azóta a bevételünk is megnőtt, habár az is igaz,nem csak pénzben látjuk meg a bevételt vagy az igazi értéket.

 

De sorolhatnám még, hogyan értettem meg rejtett üzeneteket beszédben, Tarot kártyában, viselkedések rejtett metódusait, láthatatlan szálakat, összefüggéseket események, emberek között...

 

 

„Az általam tapasztalt állapotokról mások is beszámoltak már, ezért elkezdtem kutatni a spirituális tanításokat…”

 

Nos, ez velem éppen fordítva történt, de a végkimenetel úgy néz ki ugyanaz lett…nekem eleve volt egy vonzódásom a keleti tanok felé, és az vezetett odáig, hogy amikor a „civil életemben” szenvedtem, elkezdtem a gyakorlatban is alkalmazni amiket olvastam, és beváltak….de olyan mindegy, honnan közelítünk.

Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom úgy a görög filozófiát, mint a mitológiát, a magyar szakrális őstörténetet, meséket, keleti helyett nyugati vándorlásokat, mondjuk El Caminot, buddhizmus helyett Rózsakeresztes tanokat…mindegy…alkalmazva végül is ugyanoda jutunk, egy csodálatos belső kibontakozásban lesz részünk…

 

„A világon minden  és mindenki fénylővé és kimondhatatlanul széppé vált. Minden élő sugárzóvá lett…”

Számomra konkrétan fluoreszkált az erdő aljnövényzete, és egyre kirándulni akartam minden hétvégén…minden ilyen kiránduláson csodás ismerkedések történtek az erdő kincseivel, gombákat, bogyókat gyűjtöttünk, gyógynövényeket ismertem fel úgy, hogy soha nem tanultam róla, de éreztem, jó lesz nekem.

Az embereket hihetetlenül szépnek láttam, és manapság is furcsállják azt a közvetlenséget, nyitottságot, amivel feléjük fordulok…talán a nénikék a buszmegállóban, akik úgy néznek rám, hogy értik kimondatlanul is, hogy ezt a fajta barátságosságot az egész emberiség iránt érzem. Van, aki nem is bírja elviselni, és látom, úgy gondolja, kattant vagyok :) Semmi gond, megszoktam :)

 

„Kénytelen voltam felhagyni a szokásommá vált reggeli és esti meditálással, amelyről tudtam, hogy olyannyira felerősítené elragadtatottságomat, hogy a továbbiakban képtelen lennék normálisan funkcionálni.”

…nos, erről már írtam a KINYILATKOZTATÁS  és a KINYILATKOZTATÁSTÓL NAPJAINKIG blogfejezetekben, nem ismétlem önmagam, aki kíváncsi olvassa el…imádtam…de le kellett jönni újra a földre…minden esetre ennek tudatában ma már sokkal könnyebb élnem, mégis boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a kegyelmet, hogy így tudtam meg ezt, nem csak úgy távolról kell csodálnom…

 

„Az éveket belső csöndben töltöttem…”

Nálam tulajdonképpen ez megy 2008 óta, 2012 óta pedig már egyáltalán nem szégyellem…hol dolgozom, hol nem…és főleg amikor nem, akkor azért nem, mert nem bírom sokáig egy munkahelyen…nem tehetek róla, imádok itthon lenni,  és élvezni csak azt, amit az élet ad. Hogy senki és semmi nem zavarja ezt a tiszta áramlást, és minden idetalál hozzám, amire szükségem van. Inkább mindenről, bármiről lemondok, ahogy korábban írtam, az igényeim egy aszkétáéval megegyezőek, de úgy érzem, az én dolgom nem a külvilág, nem karrier…az önfejlesztésnek és önismeretnek szenteltem az életem. Ebben a cselekvő kreativitásban olyan otthon és olyan sikeresnek érzem magam, hogy nekem nem tudnak annyit fizetni és annyi elismerést biztosítani, hogy visszalépjek az úton, és úgy érzem, jó felé haladok...ez a belső meggyőződés sok erőt ad a nehezebb időkben...

Mindazonáltal ez évben világosodott meg - amikor konkrétan fel tudtuk vállalni már, hogy ha nem tudok, ne is kelljen belekényszerülnöm egy hagyományos alkalmazotti létbe – szóval ez évben világosodtak meg azok a hivatás-területek, amelyek egyáltalán érdeklődési körömbe esnek, s talán azokkal mégis ki fogok tudni lépni a "civil világba"…tudom, sokaknak ez luxus, nem is kérkedni szeretnék vele…rengeteget nélkülöztünk, és sokat szenvedtünk az anyagiak - és az önismeret hiánya - miatt – főleg, ha totál mélyponton voltam, és mégis dolgoznom kellett, és éppen olyan dolgok fedezésére, amiket még akkor vállaltunk be, mikor nem voltunk a következményekre tudatosak…

Hawkins is végül önként vállalta praxisának feladását, hogy életét egy mélyebb önismeretnek szentelje…ez 7 évig tartott nála…s ha jól számolom, nálam is…

 

Az önmagadon végzett munka éppannyival gyarapítja az egész bolygó jólétét, mint bármely más tevékenység.

David Pond

 

A különbség köztünk, hogy Hawkins hihetetlen zsenivel folytatta tovább korábbi praxisát, s ő világhírnévre tett szert és forradalmasította szakterületét. 

Ezzel szemben én maga vagyok a SEMMI.....hiába végeztem el a lehető legkeményebb munkát, melyet ember elvégezhet - önmagán - én ma is egy társadalmi értelemben vett SENKI vagyok, egy haszontalan. 

Talán ez még változhat, de a lényeg, ha mégse változna, minden eddigi bajom forrása az volt, hogy ez zavart...és ma már nem. Vágyom egy örömmel végzett munkára, hivatásra, de ha nem lesz, akkor így kell jónak lennie...addig is marad a JELENLÉT...ez mindenért kárpótol, ebből a forrásból megkapok mindent, amire szükségem van, nem szenvedek hiányt. Minden erőmmel szolgálom, alázattal fogadom ezt a késztetést, és csak arra figyelek, hogy ez által akihez kapcsolódni tudok, annak mit adhatok.

Tudjátok, mint egy rádió: fogja s le is adja a jelet, az információt...ennyi vagyok, egy rádió, egy adóvevő, tudósító, egy csatorna...egy láthatatlan híd forrás és szomjazó között.

 

„A közönséges értelem számára felfoghatatlan „csodák” történtek. Egy rakás krónikus nyavalya, amelyektől hosszú évek óta szenvedtem, most egyszerűen eltűnt…”

Kisebb dolgokról már én is beszámolhatok…az állandó JELENLÉT hatására egy tizenévek óta meglévő pajzsmirigy megnagyobbodás szinte teljesen eltűnt. A szorongástól állandó epe-máj-bél-hólyagproblémák eltűntek. Köröm ér- és bőrproblémák tűntek el vagy csökkentek. Évek óta lévő keresztcsonti fájdalom elmúlt.

Sőt: hajam dúsabb, sötétebb, még az arcom is megváltozott,  ha mondhatok ilyet, 39 éves létemre kortalan…

…pedig előtte a depressziótól - vagy éppen ettől a változási szindrómától, félelmektől, szorongásoktól - egy meghízott alkatú, puffadt arcú, fakó hajú, az életből kihalványodott, kiszürkült, kiégett, céltalan ember voltam.

 

„Észlelésemben olykor a legelképesztőbb körülmények között mentek végbe változások, méghozzá  minden előzetes figyelmeztető jelzés nélkül…”

Na, ezt most kezdem tapasztalgatni, eddig – számoltam – háromszor történt meg velem az autóban, ahogy utazunk, mintha a testemet elhagynám egy pillanatra… a testem utazik, mögöttem érzem, és a tudatommal kilépek és érzékelem így is a világot, de hihetetlen flash, a gerincemben érzek is ilyenkor egy borzongatóan jó érzést :)

De volt már olyan is, hogy lefeküdtem este, és ahogy behunytam a szemem, egyből kinn voltam a világűrben :)

Olyan is, mikor fájt a hasam, angyalokat éreztem, és kértem, hogy gyógyítsanak meg, vagy adjanak tanácsot, mit tegyek. És azt tanácsolták, hogy kérjek bocsánatot a testemtől…ismeritek a Ho’oponopono módszert? Olvassatok utána…meg fogtok lepődni az egyezésen :)

Másfél évig fájt a hasam…már nem fáj :)

Így ír Hawkins:

„Végtére is minden szenvedés az individualitás illúziójál fakad, s ha az ember ráébred, hogy azonos a világegyetemmel, önmagában is teljes, s minden létezővel egy, vég nélküli és örök, akkor többé nem kell szenvednie…”

 

…szóval emlékeztek, korábban írtam, hogy csecsemőként és kisgyermek korunkban nem is létezett számunkra más állapot, csak a tiszta JELENLÉT. Mondok pár példát:

Gyerekkoromban volt olyan,  hogy mivel éppen aznap összetört a szemüveg az iskolatáskámban, és anyukámnak nem akartam elmondani, ezt gondoltam: „Nem szólok anyának. ..úgyse kell már ezután…” és azóta – ekkor kb 7 éves voltam – nekem tényleg nincs szemüvegem, pedig addig kancsal voltam, plusz a családban szinte mindenki szemüveges…

Vagy emlékszem gyermekkorom első világnézeti válságára, mikor kaptam két könyvet: az egyik a Gyermekbiblia egy rajzos változata volt, a másik Az evolúció elméletet mutatta be…és komoly válságba kerültem amiatt, hogy vajon melyik lehet igaz…teljesen kibillentett az addigi paradicsomi állapotból…hiába, sántított mindkettő, mert az egyik felekezeti hovatartozáshoz kötötte a hitet, a másik meg teljesen tagadta a felsőbb intelligenciát…nesze neked gyermekkori JELENLÉT…

De a biológia is lenyűgözött...sokat gondoltam arra, mi van, ha mi, egyes emberek is egy-egy sejt vagyunk egy "nagyobb organizmusban"...ekkor a "nagyobbat" egy óriási - kozmikus köd nagyságű - dzsinnként képzeltem el, s minden egyes ember ennek a dzsinnek egy sejtje...itt sincs individualitás, a sejtek annak ellenére, hogy önálló tudattal is rendelkeznek, de ezzel egy időben egymástól is függenek :)

És egy nagyon izgalmas téma mindig érdekelt: emlékszem, már gyermekként azon gondolkodtam, hogy mi lehet "az a dolog", amitől az emberek nem úgy járnak-kelnek az utcán, mint a robotok, mitől "lelkesülnek meg", amitől úgy ragyognak, például mitől mosolyognak... 

Mondok egy durva példát: temetésen még nem sírtam…mindig is éreztem, hogy a halál csak a szenvedéstől szabadít meg, hogy kegyelem, s módja életünk zsoldja…

Egy időben reménykedtem, hátha majd a temetés után, valamikor jól kisírom magam, de azóta se…nagymamám temetése óta meg kifejezetten érzem, hogy itt ül azóta is a vállamon, és soha nincs olyan, hogy „nélküle”…volt olyan, hogy eszembe jutott, hogy ezt vagy azt nem szépen intéztem vele, és akkor imában bocsánatot kértem tőle, és úgy érzem, elnyertem a lelki békét ezzel kapcsolatosan, tehát vagy ő, vagy én saját magamnak megbocsátottam. Ezt mivel magyarázhatnám, ha nem azzal, hogy tényleg nincs ilyen, hogy individualitás? Nincs ilyen, hogy elkülönülünk egymástól vagy a Teremtőtől…a forma másodlagos, lélekben egyek vagyunk.

 

…szóval úgy érzem, lassan de biztosan a nekem való hivatás is megvilágosodik előttem. Tudjátok az a helyzet ilyenkor, hogy az ember lánya nem látja a fától az erdőt…de ez majd egy későbbi fejezet témája lesz.

Addig még ki kell olvasni ezt a könyvet, amiről úgy érzem, rólam szól…

***

Ahogy külső világunk eseményei is belső világunk fizikai kivetülései, például szinkronicitásban ingyen rám talál a vágyott könyv, amit épp terveztem kiolvasni…

…és saját el nem fogadott vagy sötét oldalunk, esetleg alacsonyabb tudatosságú korábbi énünk látszódhat meghúzódni a világ történései mögött.

Emlékszem, jómagam is voltam olyan tudatállapotban, mikor az elfogadásért, szeretetért, a veszteségtől való félelem miatt elkövettem olyasmit, amire ma már nem vagyok büszke, de megemésztettem a tényt, hogy megtörtént, és pont a vágyott érzelmek ellenkezőjét eredményezte.

Vajon egy nagyobb hatalomnak való megfelelés kényszere, vagy az attól való félelem miatt tették amit tettek?

 

Tudjátok, én Ózdon, egy romatelepen nőttem fel...volt idő, úgy 13-14 éves koromban, mikor a gyerekek úgy gyűltek körém, mint tanítványok a tanárnéni köré, és úgy csüngtek a szavaimon, mint a baksisért könyörgő indiai koldus gyerekek a fehér túristákon...talán nekik is egy kis világosság kéne...

Gyújtok egy gyertyát és mondok egy imát a párizsi elhunytak, de lehet, hogy a sötét oldal képviselőinek lelkéért is…

Szeretettel: Andi